XII. Fejezet

Amikor megérkeztek, mindketten kiszálltak az autóból, s Tyler a karjaiba vonta a lányt. Lágyan megcsókolta, majd eltolta magától, s rekedt hangon megszólalt:

– Sally, beszélnünk kell egymással! Menjünk be a házba!

Tyler megfogta Sally kezét, a másik kezébe a virágcsokrokat tette, s elindultak a házba. Mrs. Hanson éppen akkor indult haza, Johny már aludt. Így nem zavarta őket senki. Leültek a nappaliban, Tyler figyelte, amíg Sally vízbe rakja a virágokat, aztán leül vele szemben. Egy darabig csak nézték egymást, aztán a férfi szólalt meg először:

Sally, ha jól látom, elutazol, s érzem nem láthatlak többé. Nem tudom, miért mész el? Igaz, hogy régebben sok fájdalmat okoztam neked, de úgy érzem, megváltoztam. Sokáig magam sem értettem, mi történik velem. Eleinte csak kívántalak, majd amikor több hónapig nem találkoztunk, azt hittem, megörülök, hogy nem láthattalak. Beleörültem abba a gondolatba, hogy esetleg elveszítelek, pedig nem is voltál az enyém, s mégis úgy éreztem, hogy összetartozunk. Aztán megjelentél ősszel az egyik edzésen, s megtudtam, hogy végre hazaköltöztél, s akkor ismét hibát követtem el, újra le akartalak rohanni, s amikor elmesélted Johny történetét, megtudtam volna ölni azt a férfi, aki ilyen kegyetlenül elbánt veled, s aztán hazáig a kocsiban szidtam magam, mert én sem bántam különbül veled. Bíztam benne, hogy Te is rájössz, mi összetartozunk. De úgy látszik, tévedtem, mivel most elmész, s örökre el kell válnunk.

Tyler egy lélegzetvételnyi szünetet tartott, s a lány, aki eddig figyelmesen hallgatta, most közbeszólt:

– Ty, én köszönöm neked a csodálatos napokat, amit együtt töltöttünk, de nem maradhatok veled, olyan titkom van, amit nem mondhatok el neked, s így nem lehetek soha a tiéd. Vétkeztem, s ezért bűnhödnöm kell! Szeretlek Ty, az első pillanattól kezdve tudom ezt, de még magamnak sem mertem bevallani. Most meg hangosan kijelentettem előtted, s tudom, hogy átkozol ezért a kijelentésért, s ez az egyik ok, amiért elmegyek. Légy boldog nélkülem, kedvesem!

Sallynek ekkor már folytak a könnyei, az utolsó szavakat alig tudta kiejteni, szomorúan nézte a férfit, aki hogy megnyugtassa, a karjaiba vonta a lányt.

– Nyugodj meg Sally! Kérlek! Köszönöm, hogy ilyen őszintén elmondtad, hogy szeretsz engem. Nem tudom, hogy mi a szerelem, valamikor nagyon régen szerettem egy lányt, legalábbis azt hittem, míg rajta nem kaptam a szeretőjével. Utána kiégettnek és üresnek éreztem magam. Feleségül akartam venni, de ezek után felbontottam az eljegyzést, s többé nem tudtam hinni a nőknek. Aztán jöttél Te, beléptél az életembe, addig egyetlen nő sem tudott ellenállni nekem, de Te igen! S minél tovább tartott ez, annál jobban megőrültem a vágytól, hogy megszerezzelek, s megtarthassalak örökre. Azt hiszem, ez a szerelem. Beléd szerettem Sally! Kérlek gyere hozzám feleségül! Nem érdekel a titkod, s Johnyt is nagyon megkedveltem, szeretném, ha örökre mellettem maradnátok.

Sally nem tudott válaszolni, ha lefekszik a férfival, az rájön a titkára, s akkor mindennek vége, s azt nem éli túl.

– Hát én sem vagyok különb, mint az a lány volt – sóhajtozott Sally magában – hazudtam a férfinek, akit szeretek, mert azt hittem, hogy így távol tarthatom magamtól, s most hogy már erre nincs szükség, nem tudom elmondani neki a titkomat. Inkább elmegyek most még, amíg lehet, ha egyáltalán még lehet.

– Sally, még nem válaszoltál, hozzám jössz feleségül? – kérdezte Tyler, mivel Sally még nem válaszolt a kérdésére.

– Igen Ty – mondta Sally, s maga is meglepődött azon, hogy mit mondott, de nem ért rá gondolkozni, mert a férfi ajka már lecsapott az övére, s szenvedélyes csókban forrtak össze.

Tyler nem szólt egy szót sem, csak óvatosan felkapta a lányt, s bevitte a hálószobába. Ott leállította az ágy előtt a földre, s kérdő pillantást vetett rá, s mivel a lány ajkai szétnyíltak, tudta, hogy Sally is akarja őt.
Együtt egymást átkarolva zuhantak az ágyra, s ekkor megtörtént a baj, Tyler hirtelen a gerincéhez kapott, s többet nem tudott megmozdulni. Egy utolsó mozdulattal még legurította magáról a lányt, aki erre rémülten ült fel az ágyban. Tyler megpróbált felülni, de visszazuhant az ágyba.

– Ty, mi történt? – kérdezte Sally, amikor végre megtudott szólalni. Arca sápadt lett, s szomorúan nézte a férfit.

– Talán már nem kellek neki – sóhajtozott magában, s egy könnycsepp gurult le az arcán.

– Sally, ne sírj, kérlek, mindjárt rendbe jövök, csak a derekam, de semmi komoly. Idehoznád a kabátomból a kenőcsöt, s az orvosságomat? – kérdezte Tyler.

– Ty, nem kellene orvost hívni? – kérdezte Sally, egyfelől rémülten, másfelől megnyugodva, hogy a férfi még mindig kívánja, csak éppen lemerevedett a dereka.

– Nem Sally, voltam már vele orvosnál, nem tudnak azok semmit. Hiába magyaráztam neki, hogy őrült fájdalmaim vannak, csak ezt a kenőcsöt adta, s ezt a fájdalom csillapítót. Néha használ valamit, de van, hogy nem – válaszolta a férfi, s közben Sally behozta neki a kért dolgokat, s egy pohár vizet is.

– Sally, bekennéd vele a derekam? Én most mozdulni sem tudok – kérte a férfi a lányt.

– Persze, hogy bekenem, feltéve, ha nincs ott egy erogén-zónád, s fel nem izgatlak vele – válaszolta a lány, s hozzálátott, hogy hasra fektesse a férfit, s bekenje a fájó pontokat.

A férfi a fájdalmai ellenére jót mulatott a lány sóhajain, amit a bőrének érintései váltottak ki belőle.

– Köszönöm Sally – szólalt meg Tyler, amikor a lány végzett – most aludnék egy órácskát. Azalatt rendbe jövök.

– Oké Ty, én addig elviszem sétálni Johnyt! Sietek vissza, ahogy csak tudok, hogy lássam, amikor felébredsz, s azt, hogy jól vagy! Aztán el ne szökj! – mondta Sally, s egy puszit nyomott a férfi homlokára, majd magára hagyta.

Nemsokkal később csomagokkal, s Johnyval elhagyta a házat, hogy visszaadja a kisfiút a szüleinek, aztán lesz, ami lesz, vissza kell mennie Tylerhez, s elmondani neki mindent.
Lehet, hogy elveszíti a férfit, de akkor sem tudott tovább hazugságban élni.